Manapság sokat vitatott kérdés ez a népszokás. Rengeteg érv szól mellette és számos pedig ellenne. A disznóvágás hagyományai az étkezés szükségletén túl teljes körű társadalmi eseménynek is számítottak. Ez a népszokás viszont sokáig nem fog kiveszni a kultúrából, mivel a magyar embert nem lehet eltiltani a házi kolbásztól, oldalastól, tepertőtől, disznózsírtól. Nem véletlenül voltak régebben a vidéki esküvők kizárólag télen.
Ekkora néhány nappal a szertartás előtt összegyűlt a rokonság apraja-nagyja, hogy előkészítsék az ünnepi lakomát. Egy-egy ilyen alkalomkor nem volt ritka, hogy akár három sertés is a böllér kése által végezte be a sorsát. Már ha szükség volt böllérre, mert sok családban volt legalább egy olyan személy, aki értett hozzá, hogy miként kell leszúrni a disznót.
Ez természetesen a férfiak feladata volt. Nem egyszemélyes munkának számított, mivel szükség volt négy emberre, akik lefogták az állatot, egynek meg kellett szúrnia és általában az asszonyok közül valaki összegyűjtötte a vért is. A sertés feldolgozásából kivette a részét mindkét nem. A nehezebb feladatokat a férfiak végezték el, a könnyebb munkák a nőknek maradtak. Természetesen a disznótor folyamán a résztvevők nagy figyelmet fordítottak a folyamatos evésre és ivásra. Mivel az esemény hideg hajnalon vette kezdetét, ezért pálinka nélkül bele sem vágtak a feladatba. A házigazda mindenkit a sajátkészítésű italával kínált végig.
Reggelire sültvért falatoztak és miután fel lett dolgozva a sertés, következtek ebédre a sült húsok. A családban a fiatal lányok hájas pogácsát készítettek. Minél jobban megemelkedett a pogácsa, annál biztosabb volt, hogy hamarosan el fog kelni az illető leány. A segítő rokonok és ismerősök sem távoztak üres kézzel, hiszen mindenki kapott a friss hurkából, szalonnából, disznósajtból. A disznótor napja után sem pihenhettek az emberek, hiszen még rengeteg tennivaló akadt, mivel elő kellett készíteni a szalonnát, sonkát, kolbászt a füstöléshez, ami szintén gondos odafigyelést kívánt.