Bizonyos termékeknek a megnevezése elég megtévesztő lehet, főleg, ha valaki még nem ismeri és próbálta. Például a sport melltartó is olyan darab, ami a neve ellenére nemcsak sportoláshoz alkalmas. Nyugodtan lehet hordani szabadidős viseletként is, sőt, vannak olyan modellek, amelyeket a mindennapokban póló, rövid ujjú, sőt, még ruha alá is fel lehet venni.

Nagy előnye, hogy sokkal kényelmesebb, mint a merevítős és szivacsos melltartók, így ha sikerül megfelelő típusban és színben találni, akkor érdemes beszerezni olyan szettekhez is, amiket munkában, vásárlás vagy szórakozás közben szoktunk viselni.

Sport melltartó is kapható vékonyabb, illetve vastagabb pánttal, illetve érdekes hátmegoldások is vannak, amiket akár nyugodtan lehet hagyni kikandikálni a kivágottabb felsőkből, lazább ruhákból. Sőt, már egészen elegáns sport melltartó verziók is vannak, amelyek nem tartalmaznak sem merevítőt, sem szivacsot, ezért még ezt a nevet viselik, de már inkább a „hétköznapi” típusok jegyeit viselik magukon. Ezek akár még kisestélyi alatt is jól mutatnak.