Ha van egy függöny, ami nagyon elterjedt, az mindenképp a vitrázs fajta. A vásárlók többsége nyilván a kész vitrázs függöny mellett dönt, hiszen ezt egyből fel is lehet tenni a helyére, így nem kell vele sokat bajlódni. Ezeknek a kellékeknek a megvásárlása előtt azonban azt szem előtt kell tartani, hogy a minta legtöbbször szakaszosan ismétlődik, illetve az egységek mentén a függöny szegés alakítható.

Persze egy kész vitrázs függöny esetében ez nem sokszor fordul elő, hiszen azt már nem kell vágni, varrni, csinosítani. A kész fajták megvehetőek a Piramis internetes boltban, ahol a szakértők a kuncsaft által kért méretet is le tudnak levágni, ha arról van szó.

Minden egyes lépésről telefonon egyeztetnek a munkatársak a kuncsaftokkal. A kész vitrázs függöny jellemzően az ablakok alsó harmadába kerül. Nyilván akkor is egy jó választás ez, amikor valaki az adott nyílászáró felső részét szeretné egy kicsit szebbé, mutatósabbá tenni.

A vitrázs függönyöket elsősorban kávéházi karnissal szokták az ablakkerethez rögzíteni. A kész vitrázs függöny persze rögzíthető meg egy sima vitrázspálcával is. Ha pedig egy műanyag ablakkeretről van szó, akkor a pálca rögzítéséhez felragasztható tappancsos rögzítő kampócskát ajánlott alkalmazni.

A Piramis boltot azért szeretik sokan, mert itt minden esetben a függöny méretre kérhető. Ez pedig azt jelenti, hogy a kuncsaft pontosan azt kapja, amit akar, ezért a rendelést követően, amint átveszi a produktumot, azt fel is tudja tenni a helyére, gondok és problémák nélkül.

Ez a függöny webáruház több 100 fényáteresztő függönyt és sötétítő textilt tartogat a vevőknek. A függöny méretre tehát itt megvehető, hihetetlenül egyszerűen. A vevő előtt hihetetlenül nagy felhozatal áll.

A spanyol, olasz, német, francia és indiai modelleken kívül megvásárolhatóak a török termékek is. A függöny méretre nem kerül sokba. Maga a rendelés gyerekjáték. Egy tetszőleges textil kiválasztása után, csak néhány méretet kell megadnia az érdeklődőnek és a weboldal azonnal kiszámítja, hogy mi mennyibe fog kerülni.