A nyílászárók mindig is a ház ékességének számítottak. Egy lakásban az összes ajtó és ablak közül, mindig a bejárati ajtónak jut a legjelentősebb szerep, hiszen annak gyakorlatilag betörésbiztosnak kell lennie. A Szalafa Kft. weboldalán a legkülönfélébb beltéri ajtók mellett, ilyen elemek is bőven fellelhetőek. Ez azonban nem minden, hiszen az üzlet árukínálatának másik fő részét képezik a kilincsek is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a mindennapokban mivel nyitja ki otthonának ajtajait.
Természetesen modern, klasszikus, design valamint Mandelli fogantyúk is képviseltetik magukat a felhozatalban. Ennek a széles választéknak köszönhetően, Ön kénye-kedve szerint válogathat a különböző tartozékok közül. A Szalafa által forgalmazott kilincsek különlegessége abban rejlik, hogy azok egytől-egyig antibakteriálisak, ami a nanotechnológián alapuló HC3 bevonat tulajdonságainak tudható be. A speciális kezelés után, ez az anyag katalizátorként működik és képessé válik elemeire bontani a legkisebb élő szervezeteket, a baktériumokat és a vírusokat.
A végtermék víz és széndioxid lesz, emiatt ez a módszer jóval megbízhatóbb eredményeket tud produkálni, a korábbi eljárásokkal ellentétben, mivel semmiféle toxikus maradványt nem hagy maga után, ezáltal meggátolja a mikroorganizmusok könnyű megtelepülését az ajtók kilincsein. Az antibakteriális hatás melletti további előnyök, hogy az anyag teljesen átlátszó, rendkívül tartós, eredményesen alkalmazzák az Európai Unió több tagállamában, immár több mint 2 éve.
Ha ez nem volna még elég, a gyártó 10 éves garanciát is szavatol erre a technológiára, ami szintén egyfajta biztosítékot jelent a termék sikerességére. A weboldalon megtalálhatja a legfontosabb információkat a készleten lévő árukról, de amennyiben további tájékoztatásra lenne szüksége, hívja bátran a honlapon lévő elérhetőségek egyikét és munkatársaink készséggel megválaszolják a kérdéseit! Cégünknél kiváló szakemberek dolgoznak, így egészen biztosan megbízható felvilágosítást tudnak nyújtani Önnek.